Dr. Steinberger BIO céklalé
Régóta ismert a céklában található mélyvörös festékanyag, a betanin jótékony hatása. A cékla kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, magnéziumot, A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Talán ez a zöldségféle a legismertebb, hiszen a hagyományos gyógyíthatásban mindig fontos szerepet kapott.
A cékla nagy mennyiségben tartalmaz jó vízkötő képességű pektint.
A cékla kiváló vérképző, és jól szabályozhatja a máj anyagcsere folyamatait. Egyes vizsgálatok szerint megakadályozza a os sejtek szaporodását is.
Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a céklalé segíthet a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, és várandós anyák is bátran fogyaszthatják.
A népi gyógyászat javasolja a céklalé fogyasztását menstruációs zavarok esetén is.
A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat.
Ajánljuk:
Májvédő hatású, méregtelenítéshez, vérszegénység esetén.
Átlagos tápérték 100 ml-ben
Energia: 155 kJ (37 kcal)
Zsír: < 0,5 g
Amelyből telített zsírsavak: < 0,1 g
Szénhidrát: 8 g
Amelyből cukrok: 8 g
Rost: < 0,5 g
Fehérje: < 0,5 g
Só: 0,13 g
Kálium: 280 mg / 14%*
*táplálkozási referenciaértékek %-a
4 éven aluli gyermekeknek nem ajánlott a fogyasztása.
Fogyasztási javaslat:
napi 150-200 ml
Összetevők:
bio céklalé, bio citromlé

Biomed Feketenadálytő forte krém - 60g
1x1 Vitamin Multivitamin erdei gyümölcs szőlőcukor rágótabletta - 17db
Bálint Cseppek echinacea szirup - 150ml
Biomenü Bio Feketeköménymag-olaj - 100ml
Dr. Chen KOHOFLU szirup lándzsás útifűvel - 150ml
Apiland mézes, méhviaszos szappan - 100g
Dr. Herz Garcinia Cambogia + Króm tabletta - 30db
Dr. Herz Almaecet por kapszula - 60db
Bálint Cseppek lenmagolaj 100% - 50 ml
Dr. Theiss körömvirág kenőcs - 15g
Dr. Chen Szűztea zsírégető teakeverék - 15 filter
Apiland mézes, kakukkfüves szappan - 100g
Béres Retard C-vitamin 500mg + D3-vitamin 1000NE filmtabletta – 90db
WTN Változóbarát csepp - 50ml
Alveola Eredeti Aloe Vera rostos ital - 1000ml
Biomed Feketenadálytő krém forte dupla - 2x60g
1x1 Vitamin Valeriana Remax - 56db
Biomed Fekete nadálytő krém - 30g
Dr. Herz Lysine-HCL 1000mg + C-vitamin tabletta - 120db
Béres Actival Max tabletta - 90db
Dr. Chen Luobuma vérnyomás egyensúly teakeverék - 20 filter
Béres Actival felnőtt gumivitamin - 50db
Bálint Cseppek hagymácska csepp - 50 ml
Dr. Chen Tibeti gomba kapszula - 40db
Bioextra Epovit Plusz Ligetszépe + halolaj kapszula - 60db
Béres Actival Energia filmtabletta - 90db
Bálint Cseppek sárgabarackmag-olaj 100% - 50 ml
Béres Actival kid gumivitamin - 50db
GymBeam Ginkgo Biloba + Magnézium kapszula - 90db
1×1 Vitamin C-vitamin 1000mg D3-vitamin + csipkebogyó rágótabletta – 60db
1x1 Vitamin Multikid gumivitamin - 50db
BioCo C+Cink Retard C-vitamin 1000mg + szerves Cink filmtabletta - 60db
Circulymphe vérkeringést támogató tabletta - 60db 