FitForm Flora – probiotikus étrend-kiegészítő kapszula
A FitForm termékcsaládot azoknak fejlesztettük ki, akik már feladták a reményt a kilókkal szembeni harcban. Sokan tapasztalhatták már, hogy egy megterhelő diéta végeztével mégsem sikerült elérni a várt eredményt, vagy a leadott felesleg rövid időn belül újra felhalmozódott. Ennek számos oka lehet, többek között a lassú anyagcsere.
A termékcsalád második tagjaként, aFitForm Flora négyféle speciális probiotikus baktériumtörzs tartalmával kíván segíteni a bélflóra egyensúlyának helyreállításában és a tartós eredmény elérésében. A készítmény gondosan válogatott, természetes összetevőkből, édesítőszerekkel készült, továbbá GMO-, hozzáadott színezék-, laktóz és gluténmentes.
Több száz fajta baktérium él a beleinkben, melyeket két csoportra lehet osztani, jótékony és káros baktériumokra. A jótékony (probiotikus) baktériumokat más névenprobiotikumoknak hívják. Az úgynevezett hasznos baktériumokjavítják az emésztést, csökkentik a káros baktériumok számát és megakadályozzák a túlszaporodásukat, illetve erősítik az immunrendszert. Ezek felelősek a bélrendszer védelméért, az egészséges bélflóra egyensúlyáért is. A megfelelő immunműködés és a kórokozókkal szembeni védekezés mellett, a bélflóra egészsége a szervezet egészére hatással lehet.
A közelmúltban számos kutatás igazolta a probiotikumok szervezetre gyakorolt kedvező hatásait. A jótékony baktériumok pozitívan befolyásolják az emésztési és anyagcsere folyamatokat, így a fogyást is szolgálják. A különböző testalkatú személyek bélflóra összetétele jelentősen eltérhet, amelykomoly szerepet játszik a hízékonyságra való hajlamban. A mikrobim-összetétel, azaz a jótékony és káros baktériumok jelentlétének aránya részt vesz a vércukorszint szabályozásában és a tápanyagok feldolgozásában. A probiotikum pótlása hozzájárulhat a bélflóra egyensúlyának helyreállításához, így közvetve segítheti a súlyvesztést.
A FitForm Flora probiotikus készítményben található négyféle, jótékony baktériumtörzshozzájárul az anyagcsere folyamatok fokozásához, ezáltal a tartós eredmények eléréséhez. A szervezetben található probiotikumok jelentléte szabályozza a tápanyagok felszívódását, ezáltal csökkenti a kalóriafelvételt és a zsírraktározást. Egyes kutatások szerint azáltal, hogy a probiotikum pótlás csökkenti a kalóriák felszívódását, kiemelkedően hatékony lehet a felhalmozódott zsír, különösképpen a has tájéki súlyfelesleg redukálásában. Akapszulánként 12,5 milliárd élőflórát tartalmazó készítmény 100%-ban természetes, gondosan válogatott összetevőivel hivatott támogatni a fogyókúrás célok elérését. A termék tejcukor érzékenységben küzdők és cukorbetegek számára egyaránt alkalmazható.
Inulin
Azinulin egy természetben is előfordulópoliszacharid, amely hozzájárul a testsúly és a vércukorszint szabályozásához. Mivel a vastagbélben kezdi lebontani a szervezet, ezért tápanyagként szolgálhat a jótékony baktériumoknak számára.
Lactobacillus gasseri
Az egyik legismertebb probiotikus törzs, amely számos kutatás szerint hatékonyan segíti az immunrendszer erősítését, valamint a hasi zsírlerakódások csökkentését.
Lactobacillus plantarum
Jótékony hatású baktérium, amely támogatja az immunrendszer megfelelő működését, védelmet nyújt a bélrendszert fenyegető károkozók ellen, továbbá csökkenti a gyulladásos betegségek kialakulásának kockázatát.
Lactobacillus rhamnosus
Jótékony probiotikus törzs, amely elsősorban az emésztőrendszert érintő fertőzések kezelésében és megelőzésében játszik fontos szerepet.
Lactobacillus fermentum
Fontos szerepet játszik a vírusok, baktériumok elleni küzdelemben, hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez, valamint fokozza az emésztési és anyagcsere folyamatokat.
Alkalmazása: Az ajánlott adag felnőtteknek napi 2×1 kapszula, étkezés előtt.
Aktív hatóanyagok 1 kapszulában:
- Inulin: 428 mg
- Lactobacillus gasseri: 5109 CFU
- Lactobacillus plantarum: 2,5109 CFU
- Lactobacillus rhamnosus: 2,5109 CFU
- Lactobacillus fermentum: 2,5109 CFU
Segédanyagok: Kapszulahéj (cellulóz), Magnézium sztearát, Aerosil.
Fogyasztást követően a flakon visszazárása ajánlott. A terméket kisgyermekek elől el kell zárni. A fogyasztásra ajánlott napi mennyiséget ne lépjük túl. Amennyiben a készítmény bármely összetevőjére allergiás vagy, a készítményt ne fogyaszd! A termék fogyasztását kisgyermekeknek nem ajánljuk.

Dr. Chen Ginseng Slim fogyasztó tea - 20filter
Dr. Chen Ginseng Ginkgo Biloba Tea - zöld tea különlegesség- 20filter
Dr. Chen Fahéj tea Gyömbérrel - 20 filter
Bálint Cseppek Virulitas csepp - 50ml
Barbara gluténmentes kakaós perec - 150g
BioCo Szerves magnézium + B6-vitamin tabletta - 60db
1x1 Vitamin magnézium + B6-vitamin filmtabletta - 30db
BioTech USA Vegan Protein mogyoró - 500g
Biocom CPC Száj spray -
BioTech USA Vegan Protein banán - 500g
Garuda Ayurveda Eukaliptusz balzsam - 9ml
BioMenü Bio Chlorella algapor - 250g
Apiland 95%-os propolisz (méhszurok) - 10g
BioTech USA IsoWhey ZERO vanília - 10x25g
Bálint Cseppek kakukkfű csepp - 30 ml
Béres Szelén Vital filmtabletta - 30db
Béres Retard C-vitamin 500mg + D3-vitamin 1000NE filmtabletta – 90db
Tiszta méhpempő hagyományos - 100g
Béres Retard C-vitamin 1000mg + D3-vitamin 2000NE tabletta - 90db
Alveola Eredeti Aloe Vera rostos ital - 1000ml
Vita Men Potencianövelő tabletta - 60db
Apirax méhméreg krém - 100ml
Dr. Herz Édesnarancs illóolaj - 10ml
Bálint Cseppek tüdő-füves szirup - 150ml
Dr. Herz Eukaliptusz illóolaj - 10ml
Dr. Chen Tieguanyin kínai tea gyomorbántalmakra - 20filter
Maxi Mag Men kapszula - 30db
Dr. Chen Szűztea zsírégető teakeverék - 15 filter
Dr. Herz Citromos-Eukaliptusz Illóolaj - 10ml
Béres C MAX RETARD C-vitamin 1500mg + D-vitamin 3000NE filmtabletta – 90db
BioTech USA Átlátszó Wave Shaker - 600ml
Flavin7 Q10 Complex Catalase Hyaluron kapszula - 60db
NeoMagnizum Izom magnézium tabletta - 50db
Apiland mézes, méhviaszos szappan - 100g
Apiland mézes, olivaolajos szappan - 100g
Béres Actival Kid rágótabletta - 80db
Dr. Chen Ganoderma (Reishi) kapszula - 60db
Caleido Mega probiotikum 200mg kapszula - 60db
Dr. Chen Ginseng Instant tea - 20filter
XXL Powering Size Plus for Men potencianövelő kapszula - 60db
Citrovital csepp - 25ml
Biomed Feketenadálytő krém - 60g
Bálint esszenciális teafaolaj - 30ml
BioTech USA IsoWhey ZERO mogyoró - 10x25g
Dr. Herz Erdeifenyő illóolaj keverék - 10ml
Biomenü Bio Moringa kapszula - 60db
Prana Bio Moringa por - 125g
BioCo Porc & Izom Csont Komplex kondroitinnel tabletta - 60db
Nobilis almaszirom jonatán - 40g
BioGaia Baby étrendkiegészítő csepp - 5ml 