Natura Ginsenges (Ginzeng) Kli-Mix
A távolkeleti nők szótárából teljesen hiányzik aklimax és annak szinonímái, még ráutaló kifejezések sem találhatók. A nyugati típusú civilizáció viszont gazdag a probléma megoldási kisérleteivel. Ma már világossá vált, hogy az Amerikában még néhány évvel előbb is alkalmazott hormonpótlások sajnálatosan megemelték a mellrák létrejöttének valószínűségét, ezért ezt a módszert abbahagyták. Helyette a természetből származó anyagok e téren való alkalmazása került előtérbe.
A növényvilág néhány tagja tartalmaz két olyan kémiai elemet, (fitoösztrogéneket), amiknek az időben elkezdett fogyasztása megkönnyítheti a változó korban megjelenő hormonális problémák elviselését. Gondolatban idézzük fel az „Indián asszony gyökerét”, aminek a reklámja időről időre hallható a médiákban, ez is növényi hormonokat tartalmazhat (véleményem szerint.) Vagy legalábbis a természetes hormonokhoz sokban hasonló hatása lehet a változó kor nehézségei vonatkozásában.
De nem csak ezek a növények rendelkeznek hasonló hatásokkal.
A fentemlített távolkeleti nők mindennapi ételeinek, például a szójának, a lenmagnak, illetve az ezekből készített egyéb ételeknek (például TOFU) hatása lehet az az eredmény, amelyet bevezetőben említettünk.
Fiatal korban is elkezdhető a szója és egyéb magvak (például a lenmagpehely, vagy lenmagliszt) napi fogyasztása. Kenyér, pogácsa, egyéb tésztafélékbe is bedolgozhatók max. egy evőkanálnyi adagban. Túl sok olajos mag, vagy ezek aprítéka a kenyér… stb állagát tömörré, nehézzé teszi.
Az étrend sok kalciumot, magnéziumot, A, C és E vitamint tartalmazzon, amit leveles zöldségek, gyökérfélék, káposzta, saláta, friss lágyszárú növények, bogyós és csonthéjas friss, vagy aszalt gyümölcsök fogyasztásával nyerhetünk, kiegészítve joghurttal, olívaolajjal. Célszerü teljesen lemondani a finomított cukorról, kávéról, alkoholról és a nikotinról. Erősen korlátozni kell az állati zsíradékot tartalmazó ételek fogyasztását. A Kli-Mix keverék fogyasztható gyümölcslében, müzliben, vagy bármilyen ételben elkeverve. Kefírben vagy joghurtban fogyasztva bélrenyheség ellen ható mellékhatásmentes élelem.

Fytofontana Pasztilla menta ízű - 20db
Crystal Silver Natur Power 84M - 200 ml
Viva Natura Pulmo-Vital Tüdő-Őr kapszula - 90db
Bioextra Ferrovit kapszula - 60db
Interherb Napi Csepp Prosztata Cseppek - 50ml
Bálint Cseppek Echinacea fokhagymával csepp - 50ml
Citrovital csepp - 25ml
Bálint Cseppek Bio Grapefruitmag csepp - 30ml
Bio-Kult Advanced kapszula - 60db
1x1 Vitamin Multi + Cink + Vas rágótabletta - 60db
Béres Actival Kid rágótabletta - 80db
Bálint esszenciális teafaolaj - 30ml
BioCo C+Cink Retard C-vitamin 1000mg + szerves Cink filmtabletta - 60db
Bálint Cseppek Máriatövis magolaj - 150ml
Bálint Cseppek hagymácska csepp - 50 ml
Dr. Chen Slim Active Duo 2in1 kapszula - 90db
Dr. Chen Tieguanyin kínai tea gyomorbántalmakra - 20filter
Javallat Orvosi zilíz gyökér és levél kapszula - 60db
Dr. Herz Erdeifenyő illóolaj keverék - 10ml
Nature Cookta Máriatövismagolaj - 250ml
Flavin7 Double Defense Magneuro Mg + B-complex vitamin Komló extraktummal kapszula - 2x120db
Apiland mézes, olivaolajos szappan - 100g
Interherb Napi 1 Csalángyökér Extraktum kapszula - 30db
Casa Spirulina kapszula - 90db
PalmFood - CocoFood kókuszolaj - 1000ml 