Natura pirított hántolt árpa
Az árpa a hideg mérsékelt öv legősibb és ma is legfontosabb gabonaféléje. Származási helye Tibet. Számos kedvező hatással rendelkezik, amely megszokott táplálékainkra nem mindig jellemző. A teljes árpa gazdag nyomelemekben káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort tartalmaz (méghozzá kétszer annyit, mint a barna rizs), mindezek pedig elengedhetetlenek a normális szív- és agyműködéshez. Emellett megnyugtatóan hat az idegrendszerre, sőt még vizelethajtó hatású is.
A lábasban vagy serpenyőben megpörkölt árpa hasznos a levesben az ily módon elkészített levesbetét könnyű, puha, meleg, könnyen megemészthető és igen finom. Atermészetes táplálkozás előnyeit hirdető szakemberek is azt javasolják, hogy az árpát és a gabonaféléket előbb pirítsuk meg serpenyőben szárazon, ez ugyanis könnyebben emészthetővé teszi őket, növeli a tápértéküket, és javítja az ízüket.
Megpiríthatjuk a sütőben egyszerre is, ahogy megvettük, 1-2 kg-ot ez nagyon praktikus, és az otthoni tárolás során megvédi a gabonát mindenféle élősködővel és kártevővel szemben.
A gabonaféléket mindig vízben főzzük, mivel a tej fehérjetartalmú, nem egyeztethető össze a keményítővel. Azokon a vidékeken, ahol a kása mai napig megmaradt nemzeti ételként (Tibet, Kína, Oroszország), a parasztcsaládok mindig vízzel készítették, és növényi olajokkal tették táplálóbbá. Arra még csak nem is gondoltak, hogy cukorral főzzék, mint manapság sok úgynevezett reform receptben előfordul, és szervezetünk számára ártalmassá és emészthetetlenné teszi ezt az értékes táplálékot.
Rágás közben a kása több nyálat igényel, mint akár a pirított kenyér, de ez a feltétele annak, hogy a nyálban lévő enzimek (ptialin) megkezdhessék a keményítő cukorrá alakítását. Így már érthető a jelenség, hogy az igencsak étvágygerjesztő sült hús íztelen masszává válik szájunkban a rágás során, a gabonákból készült kását azonban, pedig kezdetben nem igazán vonzó, egyre finomabbnak és édesebbnek érezzük.
A helyesen elkészített árpát jól feldolgozza a szervezet, de ahhoz, hogy a tápértéke és emészthetősége maximális legyen, hántolatlanul és valamilyen formában hőkezelve, megfőzve, illetve csíráztatva fogyasszuk. A magokat előzetesen háromszoros vízmennyiségben legalább 3-4 órára, de akár 1 napra is beáztatjuk. Ugyanabban a vízben főzzük egyenletesen kis tűzön 25-30 percig, majd lefedve közepesen meleg sütőben (100-120as fokozat) hagyjuk dagadni (maximum fél-1 órát). Célszerű lágy vizet használni (buborékmentes ásványvizet, szűrt víz), mert ezzel jelentősen lerövidül a főzésidő.
Hogy érdemben fejezhessük be a kása dicséretét, ejtsünk szót még egy előnyéről! Elég nehéz pontosan meghatározni, hogy egy zöldséges vagy húsétel mennyi idő alatt készül el. Mindenképpen nagy tapasztalatot és figyelmet igényel, azonkívül függ a nyersanyagok fajtájától, korától, érettségétől. Nem így a kása esetében! Ha előre beáztattuk, néhány perc alatt finom és hasznos étel készíthető belőle, utána már csak dagad, amíg a kosztosok megjönnek.
Ugyanakkor az egyoldalú táplálkozást hamar megunhatjuk, és nem is kívánatos (sőt, orvosi ellenőrzés nélkül veszélyes lehet!), hiszen megvonjuk magunktól az értékes és szükséges tápanyagokat. Ezért nagyon ajánlom a zöldségekkel kombinált recepteket. Úgy állítottam össze a példákat, hogy megmutassam az árpában rejlő gazdag lehetőségeket.

Alveola Eredeti Aloe Vera áfonyás ital - 1liter
Alveola Eredeti Aloe Vera rostos ital - 1000ml
Dr. Chen Aloe vera tea - 20 filter/doboz
Natur Tanya Chia mag - 100g
Dr. Chen lúgosító tea - 20filter
Biocom MAG-C+B6-vitamin kapszula - 90db
Dydex Apimagic krém shea vajas - 200ml
BioCo C+Cink RETARD C-vitamin 1000 mg + szerves cink CSALÁDI CSOMAG - 100db
XXL Powering Vital Charge for Men potencianövelő kapszula - 60db
Nutrilab Laktáz kapszula - 60db
Bioextra Ferrovit Infant szirup - 120ml
Chef almaecet - 500ml
BioCo C+Cink Retard C-vitamin 1000mg + szerves Cink filmtabletta - 60db
1x1 Vitamin Multi + Cink + Vas rágótabletta - 60db
Béres Retard C-vitamin 1000mg + D3-vitamin 2000NE tabletta - 90db
Ophta Plex tabletta - 30db
Biomenü Bio tökmagfehérje por - 125g
1×1 Vitamin C-vitamin 1000mg D3-vitamin + csipkebogyó rágótabletta – 60db
Dr. Theiss Herbalsept nyalóka torokfájás ellen - 6db
Biomed Feketenadálytő forte krém - 60g
1×1 Vitamin C-vitamin + D3+Cink narancsos rágótabletta – 90db
Flavin7 Alliin - bioflavonoid komplex + fokhagyma - 100 db kapszula
BioCo Fahéj kivonat tabletta - 60db
Biocom CPC Száj spray -
1x1 Vitamin Multivitamin narancsízű rágótabletta mackó - 15db
BioCo szerves VAS tabletta - 90db
Béres Magnézium 400mg+B6-vitamin Forte filmtabletta - 50db
Bioextra Epovit Omega 6 - Ligetszépe olaj kapszula - 60db
Dr. Chen mályva filteres tea - 20 filter
Dr. Chen Oolong ANTI-ADIPOSIS tea - 30filter
BioTech USA Vegan Protein erdei gyümölcs - 10x25g
Dr. Herz Citromos-Eukaliptusz Illóolaj - 10ml
Dr. Chen ligetszépe kapszula - 50db
Dr. Herz 100% Hidegen Sajtolt Barackmag Olaj - 50ml
Béres Actival kid gumivitamin - 50db
BioCo Porc & Izom Csont Komplex kondroitinnel tabletta - 60db
BioCo szerves SZELÉN MEGAPACK - 120db
Grape Vital grapefruit mag-kivonat - 30ml
Dr. Herz 100% Hidegen Sajtolt Mandula Olaj - 50ml
1x1 Vitamin C-vitamin narancsos szőlőcukor rágótabletta - 17db
Dr. Chen Omega-3 + E-vitamin 1300mg kapszula - 60db
BioCo Lizin C+Cink Komplex tabletta - 30db
Natur Tanya Fermentált Papaya koncentrátum - 500ml
1x1 Vitamin C-vitamin 1000 mg narancs ízű rágótabletta - 60db
EnergoVital Viapro Extra Zoom potencianövelő kapszula - 25db
CalciTrio - Kalcium + K2 + D3-vitamin filmtabletta - 60db
Biomed Feketenadálytő krém - 60g
Bálint Cseppek hagymácska csepp - 50 ml
Almitas Stevia édesítő tabletta - 300db
Dr. Herz Zöldkagyló krém - 125ml
Biomed körömvirág krém - 30g
Béres Actival Max tabletta - 90db
BioCo Kapormag kivonat tabletta krómmal - 60db
1x1 Vitamin Valeriana Remax - 56db
1x1 Vitamin C-vitamin 500mg rágótabletta - 60db 