Olimpiq SXC CC 250% Jubileum DR kapszula
Növeljük az őssejtjeink vitalitását a tudomány új hatóanyagaival!
A késleltetett oldódású kapszulahéjak a gyomor savas pH-ján átjutva a vékonybélben oldódnak. Ezáltal érhető el az anyagok legmagasabb fokú felszívódása.
- Az elmúlt 10 évben sikerült olyan készítményt fejlesztenünk, amely képes a csontvelőben lévő felnőtt őssejteket mobilizálni.
- Elértük hogy szervezetünk természetes úton több őssejtet termeljen, ezáltal saját maga tudja kijavítani a betegség, baleset vagy egyszerűen az öregedés által bekövetkezett hibákat.
- Ezek a kutatási eredmények rengeteg emberen segítettek, olyanokon is, akikről a hagyományos orvoslás már lemondott.
- Tény, hogy minél több multipotens őssejt kering a perifériás érhálózatunkban, annál jobb az egészségi állapotunk, mivel a csontvelői őssejtek alkotják a szervezet természetes”megújulási” rendszerét.
- A keringő őssejtek hatékonyságát és szövetfiatalító képességét olyan természetes anyagok is képesek befolyásolni, melyek a sejtek energia-háztartását optimalizálják(NADH) és a kromoszómáink védelmét biztosítják (Astragalus membranaceus.)
- A készítmény egyik legfontosabb specialitása, hogy emeltNADH tartalommal bír.
- A szervezetünkben lévőNADH molekulák mennyisége határozza meg azt, hogy mennyi erőnk van, mennyire vagyunk fáradékonyak, milyen a koncentrációs kapacitásunk.
- Ha a testben hiányzik a NADH, az olyan, mintha egy autóból kifogyna a benzin”
Olimpiq SXC 250% CC kapszula összetétele:
SXC:
Elősegíti a csontvelőkben az őssejtek képződését és mobilizálást. Ezáltal a többletként jelentkező őssejtek gyorsabb és alaposabb szöveti megújulást képesek biztosítani a szerveink számára .
NADH:
A sejtek”üzemanyagának” nevezett ATP szintetizálásában játszik kulcsszerepet, úgy hogy a NADH metabólizmusa során három ATP molekula keletkezik. Az ATP mennyisége adja az erőt az összes emberi sejtünknek! A fizikai erőnk, a gondolkodásunk, az emésztésünk, a külvilág érzékelése, egyszóval minden ami vagyunk azt biológiai értelemben a sejtjeinkben termelődő ATP molekuláknak köszönhetjük.
ASTRAGALUS:
A kromoszómák stabilitásáért (egyben a sejtek élettartamáért) felelős Telomer-régiók védelmét biztosítja a természetes telomeráz aktivitás növelésével. Eredményeként a testünk által szabályozott sejtosztódások száma növelhető, ami az öregedés lassulását vonhatja maga után.
FLAVONOIDOK:
Védik a sejteket a szabad gyökök romboló hatásától. Védelmet nyújtanak az őssejteknek, hogy károsodás nélkül jussanak el a regenerálandó területre.
B3-VITAMIN:
Nélkülözhetetlen többek közt az idegrendszer kiegyensúlyozott tevékenységéhez. Az idegrendszer működésében betöltött szerepe miatt fontos lehet olyan agyi funkciókban, mint a memória és az emlékezés.
FOSZFATIDIL-SZERIN:
A foszfatidil-szerin a sejtek felépítéséhez és működéséhez létfontosságú, nélkülözhetetlen az agysejtek és az agy megfelelő működéséhez. A Glabridin csökkenti az agy kolinészteráz tevékenységét, mely a kognitív funkciók, a gondolkodás a memória javulását eredményezi.
FOLSAV:
A folsavnak az agyunkra is nagy hatása van. ha nincs belőle elég a szervezetünkben, az koncentrálási nehézségeket, memória zavarokat, illetve a kognitív képességek csökkenését jelentheti.
KOLIN:
Közvetlenül bejut az agysejtekbe, ahol acetilkolin az emlékezést segítő vegyület képződik belőle. Serkenti az agyműködést, fokozza a szellemi frissességet, koncentrációt, javítja az emlékezőképességet.
SZŐLŐMAG KIVONAT:
A szőlőmag kivonat képes áthatolni a vér agy gáton, védelmet nyújtva ezzel az agynak és az idegrendszernek is.
GLABRIDIN:
A Glabridin csökkenti az agy kolinészteráz tevékenységét, mely a kognitív funkciók a gondolkodás, a memória javulását eredményezi.
Késleltetett felszívódású kapszula / DR kapszula:
A klasszikus lágyzselatin kapszula tartalmának felszívódása 5 perccel a bevétel után a gyomorban megkezdődik. A késleltetett felszívódású kapszulában a hatóanyagok, 45 perccel a bevétel után, a gyomor savas közegén védetten átjutva, már a béltraktusban fejti ki a hatását.
– Filmbevonat nélkül védi a hatóanyagokat a savak ellen.
– Növényi alapú, vegetáriánus kapszula.
– Továbbfejlesztett stabilizált nedvesség érzékenység.
– Ízek és szagok elfedése, amellyel csökkennek az emésztési irritációk.
Összetétel:
„A” kapszula:
77 fajta jelentős polifenol/flavonoid tartalommal rendelkező gyümölcsök, virágok, magvak, gyógyfüvek, fűszerek, gyökerek, levelek (lásd a doboz oldalán), Radix Astragali, Astragalus membranaceus (Fisch). Bunkge Astragalus Linn gyökér kivonat, kapszula borítása: zselatin (zselésítő anyagok: hipromellóz, gellángumi).
Gyümölcsök:
Alma, bodza, borókabogyó, citromhéj, csipkebogyó, fekete áfonya, fekete cseresznye héj, fekete ribizli mag-héj, fekete szeder mag-héj, galagonyabogyó, homoktövis, kökény, narancshéj, piros ribizli mag-héj, szilva, vörös szőlő mag-héj.
Virágok:
Akácvirág, bodzavirág, búzavirág, galagonyavirág, hibiscusvirág, homoki gyopár, kamillavirág, komlóvirág, kökényvirág, kökényvirág, levendula, mórmályva virág, narancsvirág, orvosi hárs virág, rózsaszirom, sáfrányos szeklice.
Magvak:
Ánizsmag, cirok mag, csipke mag, édes kömény, fűszerkömény, kapor mag, kardamon mag, lenmag, lepkeszeg mag, máriatövis mag, mustármag, napraforgó mag, tökmag, vörös szőlőmag.
Gyógyfüvek:
Apróbojtorján, aranyvesszőfű, cickafarkfű, citromfű, fűzfakéreg, kukorica bajusz, lucernafű, meggyszár, orvos pemetefű, szagosmügefű.
Fűszerek:
Bazsalikom levél, fahéj kéreg, kakukkfű, koriander mag, oregano levél, rozmaring levél, zöld tea, szegfűszeg virágbimbó.
Gyökerek:
Cékla, csicsóka, édesgyökér, fehérmályva gyökér, ginseng gyökér, gyömbér, macskagyökér.
Levelek:
Borsmenta, csalán, gyermekláncfű levél, komló, nyírfalevél, orvosi zsálya.
Hatóanyag napi adagban:
| 1 kapszula | 2 kapszula | |
| Szója kivonat | 100 mg | 200 mg |
| Astragalus gyökér ebből Astragalosidok |
90 mg 0,45 mg |
180 mg 0,9 mg |
| Nikotinamid | 50 mg | 100 mg |
| Szőlőmag kivonat | 50 mg | 100 mg |
| Kolin | 24,5 mg | 49 mg |
| Glabridin | 2,25 mg | 4,5 mg |
| Folsav | 0,8 mg *NRV 400% | 1,6 mg *NRV 800% |
Összetétel:
„B” kapszula:
Kendermag szárított őrlemény, L-karnitin, Ganoderma Lucidom szárított őrleménye, koenzim Q10, klorofill, spirulina alga por, fucoidan szárított őrlemény (barna alga kivonat), kukorica bajusz szárított őrleménye, lícium gyümölcs szárított őrelmény, NADH, L-arginin, kapszula borítása: zselatin (zselésítő anyagok: hipromellóz, gellángumi).
Hatóanyag napi adagban:
| 1 kapszula | 2 kapszula | |
| Kendermag | 136,8 mg | 273,6 mh |
| Ganoderma Lucidom | 60 mg | 120 mg |
| L-karnitin | 70 mg | 140 mg |
| L-arginin | 3,2 mg | 6,4 mg |
| Koenzim Q10 | 5 mg | 10 mg |
| NADH | 15 mg | 30 mg |
Javasolt felhasználás:
– Napi 1 db A kapszula, napi 1 db B kapszula szájon át, valamint igény szerint napi 2-3×1 kapszula is fogyasztható.
Kiszerelés:
– 120 db A kapszula – 120 db B kapszula.

Dr. Chen Ginseng Slim fogyasztó tea - 20filter
Dr. Chen Ginseng Ginkgo Biloba Tea - zöld tea különlegesség- 20filter
Dr. Chen Fahéj tea Gyömbérrel - 20 filter
Bálint Cseppek Virulitas csepp - 50ml
Barbara gluténmentes kakaós perec - 150g
BioCo Szerves magnézium + B6-vitamin tabletta - 60db
1x1 Vitamin magnézium + B6-vitamin filmtabletta - 30db
BioTech USA Vegan Protein mogyoró - 500g
Biocom CPC Száj spray -
BioTech USA Vegan Protein banán - 500g
Garuda Ayurveda Eukaliptusz balzsam - 9ml
BioMenü Bio Chlorella algapor - 250g
Apiland 95%-os propolisz (méhszurok) - 10g
BioTech USA IsoWhey ZERO vanília - 10x25g
Bálint Cseppek kakukkfű csepp - 30 ml
Béres Szelén Vital filmtabletta - 30db
Béres Retard C-vitamin 500mg + D3-vitamin 1000NE filmtabletta – 90db
Tiszta méhpempő hagyományos - 100g
Béres Retard C-vitamin 1000mg + D3-vitamin 2000NE tabletta - 90db
Alveola Eredeti Aloe Vera rostos ital - 1000ml
Vita Men Potencianövelő tabletta - 60db
Apirax méhméreg krém - 100ml
Dr. Herz Édesnarancs illóolaj - 10ml
Bálint Cseppek tüdő-füves szirup - 150ml
Dr. Herz Eukaliptusz illóolaj - 10ml
Dr. Chen Tieguanyin kínai tea gyomorbántalmakra - 20filter
Maxi Mag Men kapszula - 30db
Dr. Chen Szűztea zsírégető teakeverék - 15 filter
Dr. Herz Citromos-Eukaliptusz Illóolaj - 10ml
Béres C MAX RETARD C-vitamin 1500mg + D-vitamin 3000NE filmtabletta – 90db
BioTech USA Átlátszó Wave Shaker - 600ml
Flavin7 Q10 Complex Catalase Hyaluron kapszula - 60db
NeoMagnizum Izom magnézium tabletta - 50db
Apiland mézes, méhviaszos szappan - 100g
Apiland mézes, olivaolajos szappan - 100g
Béres Actival Kid rágótabletta - 80db
Dr. Chen Ganoderma (Reishi) kapszula - 60db
Caleido Mega probiotikum 200mg kapszula - 60db
Dr. Chen Ginseng Instant tea - 20filter
XXL Powering Size Plus for Men potencianövelő kapszula - 60db
Citrovital csepp - 25ml
Biomed Feketenadálytő krém - 60g
Bálint esszenciális teafaolaj - 30ml
Flavin G77 Cyto szirup - 500m 