Olimpiq SXC Immuno kapszula
Az őssejtek segíthetnek többek között a tüdőgyulladás kialakulásának csökkentésében, emellett a immunsejtek számának növekedésében továbbá pótolják a tüdő sejtjeit melyek a fertőzés során elpusztultak.
A pontos mechanizmus 100%-ban még nem ismert, de a plusz őssejtek csökkentették a vírus hatására fellépő „citokin vihart”, így csökkent a tüdőben felhalmozódott víz mennyisége.
Ennek következtében a kutatás során őssejtekkel kezelt csoport minden tagja túlélte a fertőzést, míg ez sajnos a kontrollról nem mondható el.
– A készítmény mind az immunrendszer erősítésében, mind pedig az őssejti regenerációban segít.
– A „B” összetevő változatlan 250%-os össejtszint emelő kapacitással bír. A pontos adatok a címkéken és dobozokon.
– Két összetevőről kijelenthető (hivatalosan is) hogy immunerősítő: Se, Zn. A dobozon rajta van.
– 3-féle gomba extractum található benne, melyek egyenként rákellenes, vitalitást fokozó és immunstimuláns hatással is bírnak (Bokrosgomba, Kínai hernyógomba, AHCC)
– D- vitamin tartalma megfelel a minimum 2000NE ajánlásnak, így rendszeres napi 2 kapszula fogyasztása önmagában is immunerősítő hatással bír.
– 3 különböző flavonoidot tartalmaz.
– A myricetin erős gyulladásgátló hatású flavonoid.
– A hesperidin többek között csökkenti a trombocita aggregációt, így előzve meg az idősebb betegeknél fellépő (sokszor végzetes kimenetelű) vérrögök kialakulását.
Hatóanyagok 1 kapszulában:
- Szelén: 9,2 µg
- D-vitamin: 50 µg
- C-vitamin: 50 mg
- B-complex: 10 mg
- Myricetin: 10 mg
- Hesperidin: 50 mg
- Quercetin: 50 mg
- Bokrosgomba extr.: 60 mg
- Kína hernyó extr.: 60 mg
- AHCC: 100 mg
- Trace: 10 mg
- Zn: 2 mg
- Kasvirág: 20 mg
- Ginko biloba: 20 mg
- Ginseng: 20 mg
- Flavin7: 40 mg
- TOTAL: 502 mg
A termékek alkalmazása előtt forduljunk szakemberhez!
Nem foglalkozunk tanácsadással, gyógyítással, problémamegoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót!
Konzultáljon kezelőorvosával, mielőtt bármiféle étrend-kiegészítőt alkalmazna! Egyetlen általunk értékesített termék sem helyettesíti a megfelelő szakorvosi diagnózist és az esetleges gyógyszeres kezelést!
Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot!

BioCo MAGNE-citrát + B6-vitamin tabletta MEGAPACK - 90db
Dr. Chen Szűztea zsírégető teakeverék - 15 filter
Dr. Chen Mézes Gyömbér instant tea- 20x10g
Bálint Cseppek kapormagolaj 100% - 50 ml
drRiedl Izomlazító Gyógyír - 100ml
Collango FISH halkollagén kékmálna - 165g
Dr. Herz 100% Hidegen Sajtolt Argán Olaj - 50ml
BioCo Porc & Izom Csont Komplex MegaPack tabletta - 120db
MagMaxx Hernyógomba Instant - 30g
Circulymphe vérkeringést támogató tabletta - 60db
1x1 Vitamin Vas Forte + C + Folsav filmtabletta - 28db
Biomenü Bio Chlorella és Spirulina algatabletta - 125g
Tenmag Perui kovaföld utántöltő - 450g
Dr. Chen Galagonya Tea - 20filter
Alveola Eredeti Aloe Vera gél - 100ml
Dr. Chen Fujian White Tea fehér tea - 25filter
Amioil emulgél - 50g
BioCo Porc & Izom Csont Komplex kondroitinnel tabletta - 60db
CalciTrio - Kalcium + K2 + D3-vitamin filmtabletta - 60db
Dr. Chen Luobuma vérnyomás egyensúly teakeverék - 20 filter
BioCo Kapormag kivonat tabletta krómmal - 60db
Dr. Herz Fahéj illóolaj - 10ml
Bálint Cseppek kakukkfű csepp - 30 ml
Béres Vas Vital Forte filmtabletta - 30db
Interherb Diaton kapszula - 60db
Biocom Immun Supreme Powder - 180g
1x1 Vitamin Multivitamin erdei gyümölcs szőlőcukor rágótabletta - 17db
Dr. Herz Lysine-HCL 1000mg + C-vitamin tabletta - 120db
Bálint esszenciális teafaolaj - 30ml
Dr. Chen Eleuthero Ginseng zöld teával - 20filter
Dr. Herz Almaecet por kapszula - 60db
Dr. Chen Máriatövis Forte instant tea - 15 filter
Flavin7 Quercetin - Kvercetin Immun ital - 200ml
Barbara gluténmentes kakaós perec - 150g
BioGaia Baby étrendkiegészítő csepp + D3-vitamin - 5ml
Collango Collagen - kollagén por eper - 330g
Flavin7+ Cardio Super Pulse kapszula - 100 db
NeoMagnizum Keringés magnézium tabletta - 50db
Bálint Dermaherb krém - 100ml
Dia-wellness cukorhelyettesítő 1:4 - 500g
BioCo C+Cink RETARD C-vitamin 1000 mg + szerves cink CSALÁDI CSOMAG - 100db
Tebamol ausztrál teafaolaj - Az egyetlen valóban gyógyhatású teafaolaj - 10ml
Dr. Chen Ginseng + Ginkgo Biloba Forte + Rózsagyökér kapszula - 30db
H&B Kalcium+D3+Magnézium+Cink tabletta - 120db
Béres Omega-3 lágyzselatin kapszula - 100db
Dr. Herz Citromos-Eukaliptusz Illóolaj - 10ml
1x1 Vitamin C-vitamin 100mg szőlőcukor cseresznye ízben - 17db
BioCo C+Cink Retard C-vitamin 1000mg + szerves Cink filmtabletta - 60db
Flavin77 Cardio szirup - 7x100ml
BioCo Ananász kivonat papayával MEGAPACK - 100db
BioCo 100% VEGAN Alga Kalcium & Tengeri Magnézium filmtabletta - 60db
Dr. Chen Könnyed Ízületek tea - 20 filter
NeoMagnizum Izom magnézium tabletta - 50db
Bálint Cseppek Köszvényfű csepp - 50ml
Circulymphe hűsítő gél - A könnyed lábakért! - 150ml
Naturland Mezei zsurlófű meddő hajtás tea tasakos - 50g
Dr. Chen lúgosító tea - 20filter
Béres Szelén Vital filmtabletta - 30db
BioCo Lizin C+Cink Komplex tabletta MEGAPACK - 100db
Calcitrio Extra filmtabletta - 50db
BioTech USA 100% L-Glutamine por - 240g
Bálint Cseppek Bio máriatövismagolaj 100% - 50 ml
Flavin7 Napkristály kapszula - 90 db 