Dr. Steinberger BIO feketeáfonya nektár
Az utóbbi évek intenzív kutatásainak köszönhetően bebizonyosodott, hogy a fekete áfonya hatóanyagai megőrzik, illetve javítják az erek rugalmasságát, tágulási képességét, ezáltal csökkenthetik az érelmeszesedés, a keringési betegségek, perifériás érbántalmak (vénás elégtelenség, aranyér) ödémásodás kialakulásának esélyét. Mint ismert, e betegségek előfordulása összefügg a nem megfelelő táplálkozással, mozgásszegény életmóddal. Ezek, illetve az un. oxidatív stressz (egészségkárosító szabad gyökök) következtében ugyanis bekövetkezik az ér legbelső sejtrétegének hibás működése, amit késleltetni tudnak az áfonya hatóanyagok.
Az áfonyák legelterjedtebb gyümölcseink közé tartoznak. Terméseiket nyersen fogyasztjuk, illetve préslék, kompótok, lekvárok, bor, pálinka formájában, mint egészséges táplálékot vagy élvezeti italt ismerjük. Történeti hátterük is igen érdekes. Az Európában legismertebb fekete áfonya termése már a legkorábbi időkben is fontos szerepet játszott, a XVI.-XVII. században pedig gyógyászati célokra is alkalmazták. A hamvas (mocsári) áfonyából készült bort az ókori germán rituálék során fogyasztották, a középkorban miseborként használták. A vörös áfonya gyümölcsét a svédek az erdő aranyának nevezték. Az észak-amerikai nagytermésű áfonya népszerűsége is egyre nő.
A Feketeáfonya Nektár alapanyaga ökológiailag ellenőrzött erdőben vadon termő gyümölcs. Különlegesen finom ízét a nektár kortyonkénti lassú fogyasztásával élvezheti. Biológiailag termesztett nyers nádcukorral édesítik.
Átlagos tápérték 100 ml-ben
Energia: 260 kJ (62 kcal)
Zsír: < 0,5 g
Amelyből telített zsírsavak: < 0,1 g
Szénhidrát: 15 g
Amelyből cukrok: 15 g
Rost: < 0,5 g
Fehérje: < 0,5 g
Só: < 0,01 g
Fogyasztási javaslat:
napi 150 ml
Összetevők:
bio feketeáfonyalé, víz, bio nyers nádcukor

Barbara gluténmentes lisztkeverék főzéshez, sütéshez - 1000g
1x1 Vitamin Iso Sport pezsgőtabletta - 20db
Naturmind szőlőmagolaj - 1 liter
Barbara gluténmentes tészta szélesmetélt - 200g
BioCo Porc & Izom Csont Komplex MegaPack tabletta - 120db
1x1 Vitamin magnézium + B6-vitamin filmtabletta - 30db
Béres Retard C-vitamin 500mg + D3-vitamin 1000NE filmtabletta – 90db
1x1 Vitamin magnézium + B6 málnás szőlőcukor rágótabletta - 17db
Dr. Chen Jasmine Tea eredeti kínai zöld tea jázminnal, filteres - 20filter
Dr. Chen Echinacea Grapefruit cseppek - 30ml
Life Spirit Quercetin kapszula - 60db
Dr. Herz 100% Hidegen Sajtolt Argán Olaj - 50ml
Bálint Cseppek tőzegáfonya csepp - 50 ml
Bálint Cseppek idegeimre mentek csepp - 50 ml
Dr. Herz Citromos-Eukaliptusz Illóolaj - 10ml
Dr. Chen Galagonya Tea - 20filter
BioTech USA IsoWhey ZERO mogyoró - 10x25g
1x1 Vitamin magnézium + B6-vitamin rágótabletta - 45db
Dr. Chen Máriatövis Forte instant tea - 15 filter
Béres Retard C-vitamin 1000mg + D3-vitamin 2000NE tabletta - 90db
Bioextra Argania oil - 100ml
Bálint Cseppek Bio Grapefruitmag csepp - 30ml
1×1 Vitamin C-vitamin 1000mg D3-vitamin + csipkebogyó rágótabletta – 60db
Barbara gluténmentes tészta kiskocka - 200g
Dr. Herz Kubebabors illóolaj - 10ml
1x1 Vitamin Multivitamin erdei gyümölcs szőlőcukor rágótabletta - 17db
Dr. Chen Slim tapasz - 10db
Bálint Cseppek kendermagolaj 100% - 50 ml
Natur Tanya Sörélesztő pehely - 200g
Bálint Cseppek hagymácska csepp - 50 ml
Apiland mézes, olivaolajos szappan - 100g
Interherb Napi 1 Barna alga Extraktum kapszula - 30db
1x1 Vitamin C-vitamin 1000 mg narancs ízű rágótabletta - 60db
BioTech USA Iso Whey Zero Black eper - 908g
BioCo Spirulina MEGAPACK - 200db
Bioextra Ferrovit Infant szirup - 120ml
Almitas Stevia édesítő tabletta - 950db
Dr. Chen Beauty Slim kollagén italpor - 150g
Cikória kávé - 200g
DrJuice Co. Ezüstkolloid Feminakit női intim ápoló
BioTech USA Iso Whey Zero Black csokoládé - 908g
Bálint Cseppek vénusz csepp - 50 ml
Dr. Chen Könnyed Ízületek tea - 20 filter
Dr. Chen Luobuma vérnyomás egyensúly teakeverék - 20 filter
Dr. Chen Ginseng Royal Jelly kapszula - 30db
Vitaking Echinax szirup - 200ml
1x1 Vitamin Multivitamin narancsízű rágótabletta mackó - 15db
1x1 Vitamin C-vitamin 500mg rágótabletta - 60db
Dr. Chen Ginseng Slim fogyasztó tea - 20filter
BioCo Kapormag kivonat tabletta krómmal - 60db
Apiland mézes, mentás, citromos szappan - 100g
Freyagena Bartha Fucoidan kapszula - 30db
BioMenü Bio Spirulina algapor - 125g
Bálint Cseppek kapormagolaj 100% - 50 ml
Dr. Chen Ginseng Ginkgo Biloba Tea - zöld tea különlegesség- 20filter
Casa L-arginin kapszula - 60db
Tenmag Perui kovaföld utántöltő - 450g
Jutavit Tőzegáfonya + Aranyvessző filmtabletta - 60db
Caleido Arabica & Ganoderma kávé - 100g
Circulymphe vérkeringést támogató tabletta - 60db
Bio-Kult Neura kapszula - 60db
Nature Cookta szőlőmagolaj 250ml - 250ml
Dr. Herz Geránium illóolaj - 10ml
BioCo Szerves magnézium + B6-vitamin tabletta - 90db
Bioheal Kollagén & Hialuronsav filmtabletta - 60db
Biorganik Bio vegan kender protein - 250g
BioCo Ananász kivonat papayával MEGAPACK - 100db
Caleido Fügekaktusz + Prebiotikum kapszula - 60db
Natur Tanya Szerves tőzegáfonya tabletta - 60db
Dr. Herz 100% Hidegen Sajtolt Búzacsíra Olaj - 50ml
Apiland mézes, méhpempős szappan - 100g
Almitas Stevia szárított tealevél - 50g
Tiszta méhpempő hagyományos - 10g
PalmFood - CocoFood kókuszolaj - 1000ml
Dr. Herz Eukaliptusz illóolaj - 10ml
NeoMagnizum Izom magnézium tabletta - 50db
Dr. Chen Immun Tea - 20 filter
Apiland mézes, csokoládés szappan - 100g
Vitamin Bottle Quercetin Plus Bromelain kapszula - 60db
BioTech USA Collagen fekete málna - 300g
1x1 Vitamin Multikid gumivitamin - 50db
Alveola Eredeti Aloe Vera rostos ital - 1000ml
BioTech USA Vegan Protein csokoládé-fahéj - 10x25g
BioTech USA 100% L-Glutamine por - 240g
BioTech USA IsoWhey ZERO csokoládé - 10x25g
BioTech USA Vegan Protein banán - 10x25g
Ophta Plex tabletta - 30db
Zafir Esszencia DR olajkapszula - 60db
Dr. Chen Omega-3 mélytengeri halolaj kapszula - 60db
Béres C MAX RETARD C-vitamin 1500mg + D-vitamin 3000NE filmtabletta – 90db
Dr. Chen Csillagánizs teakeverék - 15 filter
Tiszta méhpempő Bio - 100g
Dr. Aliment króm-inulin tabletta - 120 db
Dr. Chen King of Kings kapszula nőknek - 50db
Dr. Chen Csont&Izom Komplex tabletta - 60db
Dr. Chen Ginseng Magnézium Komplex kapszula - 60db
Caleido Mega probiotikum 200mg kapszula - 60db
JutaVit Tőzegáfonya Szirup komplex - 150ml
BioMenü Bio Amla por - 125g
Bálint Cseppek homoktövis olaj - 50 ml 