Flavin7 Flavitamin K2-vitamin kapszula
Sokáig úgy tudtuk, hogy az emberi bélbaktériumok elég K-vitamin termelnek. Mára ez kétségessé vált, a mérések nem igazolják, hogy a bélbaktériumok által termelt K-vitaminból komoly mennyiség termelődne és szívódna fel. Az erek és lágyszövetek elmeszesedését manapság gyakorlatilag a korral járó elváltozásnak tekintik, holott legújabb ismereteink szerint ezt főként a K-vitamin hiánya okozza. Ebből viszont az következik, hogy a K-vitamin hiány gyakorlatilag általánosnak tekinthető.
A K-vitamin bevitel lassítja vagy akár vissza is fordíthatja az erek és a szív elmeszesedését. Több vizsgálat alapján úgy tűnik, a K1-vitamin ebben a vonatkozásban hatástalan, míg a K2-vitamin hatásos. Ennek oka valószínűleg az, hogy a K2-vitamin tartósabban emeli meg a vérszintet és máskülönben is hatásosabb.
K-vitamin szerepe a csontritkulásban:
A csontritkulást általában a kevés kalcium fogyasztásra fogják, és növelik a csontritkulásban szenvedők kalcium bevitelét. Ennek következménye azonban a megnövekedett lágyrész és kardiovaszkuláris meszesedés. Az utóbbi években több vizsgálat bizonyította, hogy a fokozott kalcium pótlás D-vitaminnal vagy D-vitamin nélkül is, 10-20%-kal fokozza a szív és érrendszeri halálozás kockázatát. Különös, hogy az orvostudományi kutatásokban hiányoznak azok a szintetizáló elmék, akik egyszerre képesek átlátni a csontritkulás, a D-vitaminkutatás és a K-vitamin kutatás egy irányba mutató eredményeit.
A K-vitamin kutatás mutatott rá arra, hogy az osteocalcin, amely a K-vitaminnal kapcsolatban álló fehérje, nagy mennyiségben található a csontszövetekben. Mivel a csontsejtek termeli, magas szintje a csontépülés jele. Az osteocalcin azonban csak akkor tud ásványi anyagokat megkötni és a csontokba építeni, ha K-vitamin aktiválta.
Számos vizsgálat igazolta, hogy az alacsony K1- és K2-vitamin szintje csökkent csontsűrűséget eredményez és gyakoribb a medence, csigolya és combnyak törés.
A K-vitamin úgy tűnik, az a következő vitamin lesz, amely alapvető szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek és a csontritkulás megelőzésében.
Összetevők: Taurin, Flavin7 bioflavonoid komplex (vörös szőlő mag-héj szárítmány, cirok mag-héj szárítmány, feketeszeder mag-héj szárítmány, feketecseresznye héj szárítmány, feketeribizli mag-héj szárítmány, pirosribizli mag-héj szárítmány, szilva héj szárítmány, almahéj szárítmány), zöld tea, K2-vitamin (menaquinone-7), zselatin (kapszula borítása).
Ajánlott napi bevitel: 3 kapszula.
Hatóanyag napi 3 kapszulában:
- K2-vitamin (menaquinone-7)100 µg *NRV 133,3%
- Összes polifenol 16,1 mg +- 10%
bből:
– flavonoid 11,3 mg - Taurin800 mg
- Zöld tea200 mg
*NRV a felnőtteknek ajánlott napi bevitel %-a.

BioTech USA Vegan Protein banán - 500g
Apiland Friss virágpor bio vadrózsa - 230g
GymBeam Ginkgo Biloba + Magnézium kapszula - 90db
Goodwill Ginkgo Biloba kivonat kapszula - 60db
Béres Actival Energia filmtabletta - 90db
Apiland mézes, méhpempős szappan - 100g
Bálint Cseppek echinacea szirup - 150ml
Caleido Fügekaktusz + Prebiotikum kapszula - 60db
Dr. Herz Glükozamin+Kondroitin-szulfát+MSM kapszula - 60db
Apiland mézes, csokoládés szappan - 100g
Circulymphe vérkeringést támogató tabletta - 60db
Dia-wellness cukorhelyettesítő 1:4 - 500g
Dr. Chen Laktáz enzim kapszula - 60db
Bálint Cseppek Bio Grapefruitmag csepp - 30ml
1x1 Vitamin magnézium + B6-vitamin rágótabletta - 45db
BioTech USA Instant Oats csokoládé ízű - 1000g
Dr. Chen Ginkgo Biloba Instant tea - 20 db
Béres Actival 50+ filmtabletta - 90db
BioCo Ananász kivonat papayával MEGAPACK - 100db
Dr. Theiss körömvirág kenőcs - 15g
1x1 Vitamin Multi + Cink + Vas rágótabletta - 60db
Bálint Cseppek homoktövis olaj - 50 ml
Jutavit Tőzegáfonya + Aranyvessző filmtabletta - 100db
Alveola Eredeti Aloe Vera spray - 100ml
Dr. Chen Keleti Gomba Kurkumával kapszula - 60db
Ophta Plex tabletta - 30db
CalciTrio - Kalcium + K2 + D3-vitamin filmtabletta - 60db
1x1 Vitamin magnézium + B6-vitamin filmtabletta - 30db
Biocom Super Omega-3 kapszula - 60db
1x1 Vitamin C-vitamin narancsos szőlőcukor rágótabletta - 17db 