Hydrominum – növényi vízhajtó tabletta
A Hydrominum egy növényi összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta, melynek zöld tea tartalma és növényi összetevői serkentik a víz eltávolítását.
A víz testünk egyik legfontosabb összetevője. Az emberi test tömegének több, mint a fele víz, amely részt vesz a szervezet felépítésében, annak megfelelő működésében, és elengedhetetlen a folyadékháztartás egyensúlyának fenntartása.
A szervezetben lévő víz mennyisége ingadozik, általában a teljes testtömeg 2-5%-át teszi ki. Ez számos tényezőtől függ, mint például a nem, az egészségi állapot vagy az életmód. Nőknél a testtömeg körülbelül 51%-át teszi ki, míg a férfiaknál 60%-át. A szervezet víztartalma az életkortól is függ, születéskor a legmagasabb, majd később az évek során csökken.
Azöld tea antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik és segíti a szervezet természetes védekezését a szabadgyökök káros hatása ellen. Ezen kívül serkenti a víz eltávolítását a szervezetből.
Anagy csalán fokozza a veseműködést a víz kiválasztás támogatásával, kedvezően hat a vitalitásra, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy energetikusabbnak érezze magát.
Azaranyvessző hozzájárul a normál vizeletkiválasztási funkcióhoz.
Agyermekláncfű segíti a húgyutak normál működését és a vizeletürítést.
Táskák a szemek alatt? Szorosabb nadrág? Duzzadt lábak? Nehezen jön le a gyűrű? Pedig tegnap még nem volt semmi probléma? – Ennek oka lehet a vízvisszatartás a testben, amit bizonyos esetekben a „felesleges vízként” élhetünk meg.
A víz hiánya a testben okozhatja annak visszatartását. Ez akkor fordul elő, ha naponta kevesebb mint 1 liter vizet iszunk.
Ajánlott napi legalább 1,5-2,0 liter vizet inni.
A túl szigorú diéta vagy a túlzott sóbevitel a mindennapi étkezés során is hozzájárulhat a vízfelhalmozódáshoz.
A menstruációs ciklusok normál velejárója a hormonszintek változása. A ciklus során a hormonális változás folyadék-visszatartást, és következményes súlygyarapodást eredményezhet, különösen a ciklus második felében. A tünetek általában a menstruáció első napjait követően tűnnek el.
A magas hőmérséklet gyakran hozzájárul a víz fokozott tárolásához a testben. Nyáron ilyenkor ajánlott legalább 2,5 liter vizet inni naponta.
A modern, mozgásszegény életmód, a hosszú órákon át tartó ülő vagy álló helyzet, a kevés alvás vagy rossz étrend is hozzájárulhatnak a víz felhalmozódásához a testben.
Egyes gyógyszerek és a fogamzásgátló tabletta szintén hozzájárulhatnak a víz felhalmozódásához a testben.
Adagolás: Felnőtteknek naponta 1 tabletta.
Összetevők: Tömegnövelő szer (cellulóz), nagy csalán (Urtica dioica) leveleket és virágokat tartalmazó hajtás kivonata, zöld tea (Camellia sinensis) levél kivonat, közönséges fügekaktusz (Opuntia ficus indica) termés kivonat, szőlőmag (Vitis vinifera) kivonat, gyermekláncfű (Taraxacum officinale) gyökér kivonat, fényezőanyag (hidroxi-propil-metil-cellulóz), aranyvessző (Solidago virgaurea) virág kivonat, tömegnövelő szer (nátrium-karboxi-metil-cellulóz), csomósodást gátló anyagok (zsírsavak magnéziumsói, szilícium-dioxid), színezék (kalcium-karbonát), fényező anyagok (hidroxi-propil-cellulóz, méhviasz, karnaubaviasz).
Figyelmeztetések:
- Ne szedje, ha allergiás a tabletta bármely összetevőjére!
- Amennyiben vesebetegségben szenved vagy vízhajtót szed, illetve a terhesség és szoptatás ideje alatt, a tabletta szedése előtt kérje kezelőorvosa tanácsát!
- Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
- Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot.
- Hűtőszekrényben nem tárolható!
- Nem fagyasztható!
- Kisgyermekektől elzárva tartandó!

Apiland mézes, méhpempős szappan - 100g
Dr. Müller teafaolajos sampon - 200ml
BioTech USA Vegan Protein banán - 10x25g
Bálint esszenciális teafaolaj - 30ml
Bálint Cseppek tüdő-füves szirup - 150ml
Natur Tanya Chia mag - 200g
Bálint Cseppek sárgabarackmag-olaj 100% - 50 ml
Dr. Chen lúgosító tea - 20filter
1×1 Vitamin C-vitamin 1000mg D3-vitamin + csipkebogyó rágótabletta – 60db
Vitaking C+D C-vitamin 1000mg + D3-vitamin 4000NE tabletta - 90db
Dr. Chen Beauty-Max Kollagén Hyaluronsav Forte kapszula - 30db
Bálint Cseppek kendermagolaj 100% - 50 ml
CalciTrio - Kalcium + K2 + D3-vitamin filmtabletta - 60db
BioCo MEGA C+D duo C-vitamin 1500mg + D3-vitamin 3000NE RETARD filmtabletta - 100db
Béres Actival kid gumivitamin - 50db
Dr. Chen Lándzsás útifű tea - 20 filter
1x1 Vitamin Multivitamin narancsízű rágótabletta mackó - 15db
Circulymphe vérkeringést támogató tabletta - 60db
Béres C MAX RETARD C-vitamin 1500mg + D-vitamin 3000NE filmtabletta – 90db
Bálint Cseppek homoktövis olaj - 50 ml
Béres Retard C-vitamin 1000mg + D3-vitamin 2000NE tabletta - 90db
1x1 Vitamin D3-vitamin 400NE rágótabletta napocska - 15db
1x1 Vitamin magnézium + B6-vitamin filmtabletta - 30db
1×1 Vitamin C-vitamin + D3+Cink narancsos rágótabletta – 90db
1x1 Vitamin Valeriana Remax - 56db 