Vita Crystal AppleFitt kapszula
Az almát sokan meghámozzák, pedig nem kellene, héjában olyan speciális anyag található, amely zsírégető hatású, segíti az izomépítést és a fogyást is.
Állatkísérletek során bebizonyosodott, hogy az urzolsav, amely viszonylag nagy mennyiségben található az alma héjában, növeli a jó zsírégető tulajdonságokkal rendelkező barna zsírszövet és az izomszövet mennyiségét a szervezetben.
Főbb komponensek:
Urzolsav:
Az almahéj egyik legértékesebb vegyülete az urzolsav amely, a barna zsírszövetet is növeli, ami kiváló kalóriaégető.
Mivel az izmok remekül égetik a kalóriákat, az urzolsav hatására megnövekedett izomtömeg több energia feldolgozására képes – ez adhat magyarázatot a fogyásra – mondta el a vizsgálat vezetője. Ráadásul a természetes vegyület a zsírégetés „csodafegyvereként” is ismert barna zsírszövet mennyiségét is növelte, amely szintén a fogyást segítette elő.
A barna zsírszövetről korábban azt gondolták, hogy kizárólag csecsemő- és gyermekkorban fordul elő, a növekedés során eltűnik a szervezetből. Modern képalkotó eljárásokkal azonban kimutatták, hogy felnőttek szervezetében is megtalálható, mégpedig a nyak és a lapockák közötti területen, igaz, kis mennyiségben. A barna zsírszövetről ráadásul az is kiderült, hogy mennyiségének növekedése a testsúly, a vércukorszint és a koleszterinszint csökkenését eredményezi.
A mostani kutatás újabb bizonyítékot talált arra, hogy a vázizmok és a barna zsírszövet mennyiségének növelése a fokozott kalóriaégetés következtében fogyást eredményezhet. Mivel az urzolsav természetes hatóanyagként éppen ezt az izomnövelő hatást éri el, a kutatók most azt próbálják kideríteni, képes-e az urzolsav ugyanilyen hatást kifejteni az emberi szervezetben is.
U-vitamin:
Csökkenti a vérszérum zsír- és koleszterinszintjét, gátolja és gyógyítja a gyomorfekélyt és segíti a bél nyálkahártya regenerálódását.
– Gyulladáscsökkentő hatás elsősorban a gyomor-béltraktusban.
– Képes regenerálni az emésztő-szervrendszer nyálkahártya-sérüléseit és hiányosságait.
– Segíti a májat a káros anyagcseretermékek eltávolításában.
– A zöldségek közül érdemes kiemelni a káposztát, mellyel kapcsolatban Dr. Garnett Cheney több tudományos publikációt jelentetett meg. A publikáció lényege az, hogy azok a gyomor- vagy nyombélfekélyes betegek, akik naponta fogyasztottak friss káposztalevet, lényegesen gyorsabban gyógyultak, mint az egyébként jellemző.
– Dr. Garnett Cheney azonosított egy hatóanyagot a káposztában, amit U-vitaminnak nevezett el. Az U-vitamin segítette a nyálkahártya regenerálódását így harmadára, negyedére rövidítette a fekélyek gyógyulásához szükséges időtartamot.
– Bár ez az anyag (S-metil-metionin) a klasszikus definíció értelmében nem vitamin, azonban az U-vitamin megnevezés a hétköznapi nyelvben megmaradt, utalva a fekély latin és angol megnevezésében szereplő első betűre.
– Az első publikációkban napi 1 liter friss káposztalevet ittak meg a résztvevők, ami az igazat megvallva nem kis feladat, hiszen az átlagos étrend ízeihez viszonyítva ez egy meglehetősen furcsa ízű ital.
– A monotonitást segít megtörni, ha más zöldséglevekkel (pl. zeller) keverik a káposztalevet.
Glabridin:
Az édesgyökér legfontosabb vegyülete, mely elősegíti a zsigeri zsírok hatékony lebontását.
– Antioxidáns hatás, szabadgyök-fogó hatás.
– Vércukorcsökkentő hatás.
– Heliobacter pylori-ellenes hatás.
– Mycobacterum tuberculosa elleni hatás.
– Melanin-gátló, bőrgyulladás ellenes hatás.
– Csontritkulás ellenes hatás.
– Memória-védő hatás.
– Gombaellenes hatás.
Klorogénsav:
A zöld kávé legismertebb polifenolja, melynek zsírégető, éhségérzet csökkentő és vércukorszint szabályzó hatásai ismertek.
– A zöld kávé egyik fő összetevője a klorogénsav, melynek zsírégető, éhségérzet csökkentő és antioxidáns hatásai is ismertek.
– A klorogénsav hatékonyan csökkenti a vércukorszintet, mivel képes csökkenteni a vékonybélben a glükóz felszívódását.
Süngomba:
Gyulladáscsökkentő képessége különösen a gyomor- és emésztőrendszeri betegségek esetén nyilvánué meg. Fogyasztása segíti a teljes nyálkahártya szövet regenerálódását, így könnyítve a tápanyagok egészséges felszívódását.
– Emésztőrendszeri nyálkahártya gyulladás elleni hatás – nyelőcső, gyomorrák, bélrák és fekély.
– Rákellenes hatás.
– Immunrendszer segítő.
Tudományos kísérletek igazolták, hogy a süngombában található poliszacharidok és polipeptidek gátolják a szarkóma-180 okozta rosszindulatú ok növekedését. Q. Y. Yang kínai és S. C. Jong amerikai kutatók hasonló eredményre jutottak: a süngomba összetevői gátolják a szarkóma-180 okozta rosszindulatú ok képződését valamint az Erlich-Aszites karcinómát a ráksejtek DNS- és RNS-szintézisének megakadályozásával. További kísérletekben bizonyosodott be, hogy a gomba sikeresen alkalmazható gyomorfekély, gyomorhurut kezelésére. A préslé koncentrátumából előállított készítmények hatásosnak bizonyultak a nyelőcső- és a gyomorrák vagy emésztőrendszeri fekélyek kezelése esetében. Kínában 1977 óta gyógyszernek minősül. Nem elhanyagolható e gombafaj immunrendszerre gyakorolt pozitív hatása sem. A süngomba a Távol-Keleten (ellentétben az európai viszonyokkal) nem tartozik a ritka fajok közé. Kezdetben a természetben gyűjtött termőtesteket hasznosították.
Cink:
Az inzulin térszerkezetének megfelelő stabilizálása a cink jelenlétéhez kötött. Így áttételesen fontos szerepet játszik a vércukorszint szabályozásában, amely újabb összetevője a szervezet komplex anyagcsere állapotának.
Szabályozza a hormonok szintézisének folyamatát, így közvetett úton befolyásolja a hormonrendszer megfelelő működését is. Az egészséges spermiumok kialakulása szintén cinkhez kötött. Egyrészt direkt módon befolyásolja a képződésüket, másrészt semlegesíti az olyan nehézfémek spermiumképződésre kifejtett esetleges káros hatását, mint az ólom és a kadmium. Emellett a cink, ezen nehézfémek egyéb ártalmas hatásaitól is védi a szervezetet, vagyis általános detoxikáló szerepe is van.
Króm:
A króm az ásványi anyagok egyik legfontosabbika, nélkülözhetetlen szerepet játszik az anyagcsere folyamatokban, éppen ezért a fogyókúrázók jó barátja is. Ez a microtápanyag befolyásolja az inzulin hormon működését, ami a vércukorszint szabályozását végzi és elősegíti a sejtek glükozfelvételét.
– A króm befolyásolja az inzulin nevű hormon működését, ez szabályozza a vércukorszintet.
– Ahogy öregszünk a szervezetünkben egyre kevesebb lesz a króm és vészes esetben sajnos ez cukorbetegséget vonhat maga után. Persze, ha állandó éhségérzetünk van, gyakran eszünk, sokszor és nagy mennyiségben kívánjuk az édességet, akkor érdemes megnézetni, hogy elegendő króm van-e a szervezetünkben. Ezek ugyanis a krómhiány tünetei.
– Fontos még megjegyezni azt is, hogy a sok cukor fogyasztása után bizony alaposan megcsappan a szervezet króm szintje.
– A krómnak más fontos tulajdonságai is vannak, többek között ösztönző hatással van az anyagcsere folyamatokra, meggyorsítja a fehérje szintézist és ezzel növeli a szervezet teljesítő képességét.
– A fogyókúrák eredményességéhez is hatékonyan hozzájárul megfelelő étrend és egy kis mozgás mellett. Azok a sportolók, akik króm táplálék-kiegészítőt kaptak, egy hathetes kísérlet folyamán 3,2 kg testzsírt vesztettek, akiknek viszont nem adtak krómot, csak 1 kg-ot.
Almahéj:
A magas pektintartalma mellett ballasztanyagként viselkedik az emésztőrendszerben és segítségével megszabadulhatunk a bélrendszert terhelő káros lerakódásoktól.Böjtöléskor ideális táplálék az alma, mert minden létfontosságú tápanyaggal ellátja a szervezetedet, és pektintartalmának köszönhetően megszünteti az éhségérzetet.Ez a ballasztanyag ráadásul megköti az emésztés során kiválasztódó méreganyagokat és kitakarítja a beleket, valamint csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet.
Összetevők: Rozmaring kivonat (urzolsav), zöld kávé őrlemény (klorogénsav max. 5%), DL-metil-metionin-szulfónium-klorid (U-vitamin), süngomba (Hericium erinaceus) őrlemény, almahéj őrlemény, Glycyrrhizia glabra extract (glabridin 40%), cink-acetát, króm (III) klorid, kapszula borítása: zselatin.
Hatóanyagok az ajánlott napi bevitelben:
| 1 kapszula | |
| Rozmaring kivonat – ebből urzolsav |
100 mg 25 mg |
| Zöld kávé őrlemény | 100 mg |
| U-vitamin | 100 mg |
| Süngomba (Hericium erinaceus) őrlemény | 100 mg |
| Almahéj őrlemény | 80 mg |
| Glabridin 40% (Glycyrrhizia glabra extract) | 3 mg |
| Cink | 0,7 mg *NRV 7% |
| Króm | 0,007 mg *NRV 17% |
*NRV a felnőttek számára ajánlott napi bevitel %-a.
Felhasználási javaslat: napi2x2 kapszula nap.

Bálint Cseppek Bio Grapefruitmag csepp - 30ml
Dr. Chen mályva filteres tea - 20 filter
Gyntima hüvelykúp hyaluronic - 10db
BioTech USA 100% L-Glutamine por - 240g
Dr. Chen Ginseng Zöld Tea - 20filter
Caleido Növényienzim-komplex 570mg tabletta - 90db
Bálint Cseppek vénusz csepp - 50 ml
Bálint Cseppek Máriatövis magolaj - 150ml
Dr. Chen Algás Ligetszépeolaj kapszula - 60db
1x1 Vitamin Iso Sport pezsgőtabletta - 20db
BioMenü Bio Cékla por - 125g
Dr. Herz Kubebabors illóolaj - 10ml
Javallat Tiszta orr kapszula - 60db
BioCo szerves SZELÉN MEGAPACK - 120db
Alveola Eredeti Aloe Vera áfonyás ital - 1liter
Organiqa Bio Moringa kivonat kapszula - 60db
WTN ciklusbarát kapszula nőknek - 60db
Ophta Plex tabletta - 30db
1×1 Vitamin C-vitamin 1000mg D3-vitamin + csipkebogyó rágótabletta – 60db
Sába Női intim mosakodó teafaolajjal - 250ml
1×1 Vitamin C-vitamin + D3+Cink narancsos rágótabletta – 90db
Bálint Cseppek Bio máriatövismagolaj 100% - 50 ml
BioCo Szépség EXTRA tabletta - 60db
BioTech USA Vegan Protein mogyoró - 500g
Dr. Herz Reishi Pecsétviaszgomba (Ganoderma) 350 mg kapszula - 60db
Dr. Chen Luobuma vérnyomás egyensúly teakeverék - 20 filter
Bálint Cseppek kapormagolaj 100% - 50 ml
Bálint Cseppek idegeimre mentek csepp - 50 ml
BioTech USA Hot chocolate, fehérje tartalmú forrócsoki italpor - 450g
Dr. Herz Ananász és Papaya Enzim kapszula - 60db 